Könnyen elképzelhető, hogy a szokásos szerdai benzinárválzotás már nem az elmúlt hetek csökkenő üzemanyagárváltozását hozza, mert bár a héten estek a nyersolajárak, a forint is gyengült a mögöttünk hagyott héten.
Bővebb »Franciaország kizárólag Görögország euróövezetben tartásán fáradozik, Görögországnak ez ügyben "rendkívül erős támogató üzenetre" van szüksége, és nincs "B-terv" - mondta vasárnap a francia kormány európai ügyekért felelős minisztere, Bernard Cazeneuve.
Bővebb »A Napi Gazdaságnak nyilatkozva a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára azt mondta, hogy a kormány a kihívásokra gyorsan válaszolt, az államháztartást sikeresen konszolidálta, a reformokkal pedig hosszabb távon is megalapozta a gazdaság versenyképességének javulását.
Bővebb »A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) japán főigazgatója hétfőn Teheránba megy, amitől Irán azt reméli, hogy sikerül végre megállapodásra jutni a közel-keleti ország nukleáris problámáinak ügyében.
Bővebb »A Kínai Kommunista Párt (KKP) sanghaji bizottságának következő öt évre vonatkozó céljai közt szerepel a stabil gazdasági növekedés, az emberek életszínvonalának tovább emelése, a jövedelmi különbségek csökkentése. Innovációra az eddigi 2,9 helyett a GDP 3,3 százalékát költhetik majd.
Bővebb »Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szerint a spanyol bankoknak nincs szükségük európai segítségre. A Camp David-i G8-csúcstalálkozón így a spanyolok hivatalosan is visszautasították Hollande, az új francia államfő erre vonatkozó javaslatát.
Bővebb »Míg Európában átlagosan a cégek 38 százaléka fizet határidőre, Magyarországon ez az arány 41 százalék - a nemzetközi cégminősítéssel foglalkozó Dun & Bradstreet Hungária Kft. elemzése szerint.
Bővebb »Az euróövezeti válság hatásai miatt meglehetősen komorra sikeredett közép-kelet-európai növekedési előrejelzés, a demokratizálódó arab országok pénzügyi támogatásának megkezdése, valamint - komoly nemzetközi feltűnést keltő módon - az első brit elnök megválasztása a mérlege az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szombaton véget ért kétnapos londoni éves közgyűlésének.
Bővebb »A G8-csoport vezetői elkötelezettek egy olyan csomag mellett, amelynek egyszerre része a növekedés ösztönzése és a pénzügyi konszolidáció - jelentette ki szombat reggel Camp Davidben Barack Obama amerikai elnök.
Bővebb »Több mint egymillióan nem nyújtották még be szombatig a 2011. évi szja-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A határidő május 21-én, hétfő éjfélkor jár le.
Bővebb »Az Új Széchenyi Terv nyertes megújuló energiás pályázatainak keretében összesen 11,5 MWp névleges teljesítményű napelemet telepítenek önkormányzati és állami intézmények, valamint kisvállalkozások. A kedvezményezettek ezzel közel 14 GWh elektromos energiát termelnek és 11 900 tonna szén-dioxid megtakarítást érnek el évente – hangsúlyozta Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár 2011. október 11-én, a Halápon létesülő napelempark átadásán.
Bővebb »A Delog Debreceni Logisztikai Szolgáltató Központ Kft. új logisztikai raktárcsarnoka nem csupán Magyarországon mondható korszerűnek, hanem nemzetközi viszonylatban is élenjáró és környezetbarát megoldásokat alkalmazott – hangsúlyozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára 2011. október 13-án, a csarnok ünnepélyes átadásán.
Bővebb »A készülő megújuló energia átvételi rendszer a társadalmi hasznosság elismerésével a korábbiakhoz képest kiszámíthatóbb és nagyobb befektetői biztonságot garantáló átvételi támogatást kíván biztosítani az áramot és hőt együttesen előállító biogáz erőművek számára – fogalmazott Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár az egyetlen magyar cukorgyár telephelyén tett látogatásakor 2011. október 12-én, Kaposvárott.
Bővebb »A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2,97 milliárd forint keretösszegben ír ki pályázatot az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében használati melegvíz előállítását és fűtésrásegítést szolgáló napkollektor-rendszerek beszerzésére és telepítésére.
Bővebb »Norvégia, Izland és Liechtenstein képviselői 2011. október 12-én, a gödöllői vasútállomás Királyi Várójában Magyarországgal együtt aláírták a mintegy 40 milliárd forint felhasználását lehetővé tevő megállapodásokat. Az Európai Gazdasági Térség (EGT) és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok végrehajtásáról szóló megállapodások a magyar-norvég együttműködés szempontjából kiemelt fontosságú kezdeményezések támogatását teszik lehetővé, a környezetvédelemtől, a civil szervezeteknek szóló alap felállításán át, a tudományos kutatásokig.
Bővebb »Az Új Széchenyi Tervben hazai és uniós forrásokból a kormányváltás óta több mint 54 milliárd forintot ítéltek meg energiahatékonysági fejlesztésekre és a megújuló energiaforrások felhasználásának növelésére.
Bővebb »Komáromban ünnepélyesen átadták a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Alapy Gáspár Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Tanműhelyét. A gazdasági fejlődés motorjaként számontartott szakképzés jó példája az átadásra került új tanműhely, amely az oktatási körülmények javításán túl új eszközök beszerzését, bővítését és felújítását is jelenti.
Bővebb »A „Peremarton-gyártelep, Északi bányaterület kármentesítése” című nagyprojekt célja Berhida város Peremarton-gyártelep városrészében a feltárt szennyezés felszámolása. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló 5,4 milliárd forint összköltségű beruházásnak köszönhetően egészségesebb környezet alakulhat ki, a fejlesztés egyben hozzájárul a térség gazdasági fejlődéséhez, új vállalkozások betelepüléséhez.
Bővebb »Az NFÜ kezdeményezésére lehetőség nyílott az államháztartás alrendszereibe tartozó kedvezményezettek számára szállítói finanszírozási módban kizárólag fordított áfával érintett számlák esetében a számlák fordított áfa-tartalmának támogató általi előfinanszírozására.
Bővebb »Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. információs napot szervez 2011. november 8-án, a TÁMOP-3.2.3/A-11/1 jelű, „Építő közösségek” 3. ütem – A) közművelődési intézmények a kreatív iparral kapcsolatos alapkompetenciák fejlesztését elősegítő új tanulási formák szolgálatában című pályázati kiírással kapcsolatban.
Bővebb »